Konténer szállítás, sittszállítás, konténer rendelés Ercsi:
A megrendeléseket lehetőség szerint még aznap, de legkésőbb 24 órán belül teljesítjük.
A konténer díja tartalmazza a kiszállítás, az elszállítás és a hulladék ártalmatlanítási költségét.
Amennyiben szükséges az adott területre való behajtási engedély kiváltása a mi feladatunk,
ellenben a közterületre kihelyezett konténer utáni közterületfoglalási díjat a Tisztelt Megrendelőnek kell viselnie.
(Kérjük érdeklődjenek ez ügyben az illetékes önkormányzatoknál.)
Megrendelés előtt becsüljék fel a hulladék térfogatát a megfelelő méretű edény kiválasztásához.
Javasoljuk, hogy ezt ráhagyással tegyék ugyanis a megmozgatott anyag nagyobb helyet foglal el mint ugyanaz tömörödve.
A biztonságos rakodás és szállítás érdekében a hulladékot az edény felső peremétől 30 cm-nél magasabbra felrakni nem megengedett.
A kiszállított konténer megrakására három nap áll rendelkezésre a díjszabás szerinti alap áron, utána 1000Ft + ÁFA/nap bérleti díjat számítunk fel, kivétel ez alól a folyamatos konténer biztosítás, egyedi megállapodás szerint.
Az elszállított hulladékról igény esetén utólag befogadói igazolást (mérlegjegyet) adunk, kérjük ezen igényét előre jelezze.
Amennyiben mód van rá törekedjenek egyfajta hulladékot rakni a konténerbe, ez minden esetben megtakarítást jelent Önöknek és nekünk is.
Keveredés esetén a konténer díja magasabb ugyanis azt előkezelni (válogatni) kell a gazdaságos ártalmatlanítás érdekében.
A felár mérteket megtalálják az ÁRAINK menüpont alatt.
A gépkocsi ingatlanra történő beállásához legalább 3m széles kapu, minimum 8m széles utca és
megfelelő teherbírású talaj, illetve burkolat kell.
Az elszállítás szintén egyeztetett időpontban történik, azonban a megrendelőnek ekkor csak az ingatlanon belül elhelyezett konténer elszállításakor kell jelen lennie, egyéb esetben nem szükséges.
A lerakott konténert kérjük ne mozdítsák el a biztonságos felvétel érdekében és elszállításkor biztosítsák annak megközelíthetőségét magán és közterületen egyaránt.
A konténerbe tilos tüzet gyújtani, folyékony illetve meg nem kötött anyagot önteni, valamint veszélyes hulladékot tenni.
A megrendeléshez szükséges információk:
Telefonszámunk: 06 (30) 178-39-89
Email címünk: kontenerazonnal@gmail.com
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a hozzájárulás megadása vagy elutasítása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek